törökgáborelemez

törökgáborelemez

Bár a jogorvoslati határidő még nem járt le, de minden szavazatot megszámoltak: végre érdemes megnéznünk, hogy a 2018-as választáson leadott voksok a korábbi választásokkal, elsősorban a négy évvel ezelőttivel összehasonlítva mit mutatnak az egyes pártokról. 

törökgáborelemez

Régóta meggyőződésem, hogy a politikusi beszédeket önmagukban értelmetlen elemezgetni. Teljesen felesleges olyan kérdésekről beszélni, hogy mennyi volt bennük az újdonság vagy hasonlók, mert csak egy dolog számít minden beszéd kapcsán: segítették az adott szereplő stratégiájánák érvényesülését, vagy inkább gátolták azt. Három héttel a parlamenti választás előtt mindez fokozottan érvényes. Szerintem a mai napnak ebből a szempontból négy fontos tanulsága volt:

törökgáborelemez

Hivatalosan csak szombaton kezdődött, de nyilvánvaló, hogy hónapok, sőt, talán évek óta tart a 2018-as parlamenti választás kampánya. A java azonban tényleg csak most jön: a pártoktól és a választóktól is. Ez a szűk ötven nap lesz az az időszak, amikor azok, akik korábban még nem döntöttek, a benyomásaik, a tapasztalataik alapján elhatározásra jutnak: részben arról, hogy elmenjenek-e szavazni (a részvétel kulcskérdés lehet ezúttal is), részben pedig arról, hogy ha mennek, kire voksoljanak. S miután egyáltalán nincsenek kevesen, a kampány ezen utolsó, intenzív szakaszának komoly tétje lehet.

törökgáborelemez

törökgáborelemez

ProgBlog

„A jogbitorló Istenre hivatkozik.”

(Földnélküli János angol király szavai Dürrenmatt János király c. művéből)

Hírek vannak arról az utóbbi időben, hogy a Jobbik összefog Simicskával. Maga Simicska Lajos nyilatkozta nemrég, hogy „ő csinált miniszterelnököt Orbánból és ő is fogja megbuktatni”. Célzott rá, hogy olyan, Orbánra és talán másokra is súlyosan terhelő aduk vannak a kezében, amelyekkel simán kiütheti őt… Sokan már-már kész tényként tekintenek emiatt Orbánék és a Fidesz bukására és egy 2018-as Jobbik-kormányra, az ismét első számú rendszer-oligarchává visszaerősödő Simicskával a háttérben.

…Ám mindez nem lehetséges – és valójában nem is ez Simicska (és Vona) igazi 2018-as célja!

A céljuk nem más, mint az a bizonyos „szelet a tortából” – lehetőleg minél nagyobb szelet.

A sokak által készpénznek vett és mind a Jobbik, mind Simicska által „deklarált” cél, azaz a Fidesz és Orbán megbuktatása, majd a hatalom átvétele, ugyanis nem lehetséges: kizárják ezt a magyar társadalom létező értékpreferenciái és az ezekből következő párttámogatottsági arányok.

Az talán lehetséges, hogy Simicska valóban birtokol olyan bizonyítékokat, amelyekbe Orbán akár bele is bukhat – ám ezzel két baj is van:

• Az első, hogy a Fidesz szavazótábora, az Orbán-hívek tábora, annak kemény magja, kb. szűk kétmillió szavazó még mindig sokkal nagyobb, mint a Jobbikot támogatók potenciálisan lehetséges maximális száma. Ráadásul az Orbán-tábor tűzön-vízen át és szinte bármiféle, Orbánra és a Fideszre akár súlyosan terhelő és megcáfolhatatlan bizonyíték ellenére is kitart: mivel erre ezeknek a híveknek saját, szubjektív lelki igényük van. Ezt holmi tényekkel, terhelő bizonyítékokkal nemigen lehet felülírni, éspedig kőkemény pszichológiai okok következtében. Egy „normális” demokráciában, ahol a szavazótáborok zöme nem annyira frusztrált és maguk a választópolgárok nagyobbrészt legalább is mérlegelik az elébük tárt tényeket, bizonyára megbukna egy miniszterelnök és egy párt, ha a Simicska által belebegtetett súlyú bizonyítékokkal szembesülnek – ám a magyar demokrácia és a magyar „törzsszavazó” nem így működik.
  
  
• A másik baj a Simicska és Vona által felvázolt elképzeléssel pedig az, hogy nem ugyanaz a dolog valakit megbuktatni, illetve a helyébe ülni a hatalomba. Attól, hogy (talán…) megbukik Orbán a terhelő bizonyítékokkal szembesülő magyar közvélemény nyomására (???), még egyáltalán nem biztos az, hogy ugyanez a közvélemény hanyatt-homlok rohanna az addig általa jogos és súlyos fenntartásokkal kezelt Jobbikra szavazni. Immár évek óta képtelen a Jobbik szavazóinak száma azt a bizonyos „üvegplafont” áttörni: elérni a legnagyobb támogatottságú párt státuszát. Márpedig enélkül nem juthat kormányra egy politikai erő a magyar választási szisztémában – pláne nem egy olyan populista és etnicista-etatista erő, amely éppen a saját, meglehetősen illuzórikus, szakszerűtlen, a globalizáció és a gazdasági törvényszerűségek világából „kilógó” programjával egyszerűen képtelen azok megszólítására, bevonzására, akik nélkül nem lehet legyőzni a másik nagy populista és etnicista-etatista pártot, a Fideszt. Ezek a bizonyos szavazók azok, akik képzettek, ismerik a világot és legalább is sejtik, hogy mi működik és mi nem a gazdaságban és a nemzetközi viszonylatokban. Ezek az emberek – úgy bő egymillió fő – tudják, hogy a Jobbik programja süket duma: azokat célozza meg, akik frusztrációkkal és szorongással vannak tele „a mai világtól” és aki „vészkijáratot” keresnek a valóságból. Ez tehát nem a tudatos választók programja - ők sohasem fognak (még a Fidesz elleni „bosszúból” sem!) a Jobbikra, vagy éppen a Vona-Simicska szövetségre szavazni!

…És ezt nyilván tudják a nevezett urak is: Vona és Simicska is.

Éppen ezért az a legvalószínűbb, hogy e „furcsa pár” igazi célja az, hogy a Fidesz – és ez a gyakorlatban természetesen Orbánt jelenti – kiegyezzen velük a hatalom és az ország anyagi erőforrásainak egymás közti felosztásáról! Persze, Simicska utálja Orbánt – de ez az utálat nem olyan erős, mint a hatalom- és pénzvágy. Az olyan személyiségű emberek, mint amilyen Simicska is, nemigen szoktak „puszta bosszúvágyból” politizálni: nekik ez túlságosan szimpla cél lenne.

Vona pedig a következő tíz jó évét akarja biztosítani… Belőle csak a véletlenek egyáltalán nem valószínű és ezért nem is várható összejátszása esetén válhatna miniszterelnök – ne feledjük: Boris „Brexit” Johnsonból sem miniszterelnök lett, hanem csak külügyminiszter! A dolgok – és a politikai logika – pedig ugyanúgy működnek mindkét, súlyos frusztrációkkal terhelt társadalomban: a britben és a magyarban is: a „hőbörgők” tömege felfordulást képes csinálni, de a hatalmat mégsem veheti át.

…És itt megemlítendő egy további igen fontos brit-magyar párhuzam: a „vegyük vissza az irányítást!” szlogenje és óhaja – éppen azon társadalmi csoportoknál, akik valójába soha a büdös életben nem irányítottak semmit, még a saját életüket sem, legkevésbé pedig a politikát. És ha néha mégis előfordult ilyen ritka és rövid ideig tartó helyzet, pl. forradalmakban, abból csak még nagyobb bajuk származott… Ezek azok a szavazók, akik a legkevésbé kompetensek – akár közpolitikai, akár gazdasági, akár általános és munkaismeretek terén -, emiatt pedig a leginkább szorongók is. Márpedig a demokrácia nem azt jelenti, és nem is akkor és attól működik jól, hogy „mindenki beleszól” a közügyekbe, akár a sok lúd disznót győz elve szerint, hanem attól, ha a kompetensek vezethetnek. A demokrácia igazi célja éppen ez: a kompetencia alapján történő pozícióba jutás és hatalomgyakorlás. Totális félreértése a demokráciának az, ha a felkészületlen, az összefüggésekkel és a döntések következményeivel még alapjaiban sem tisztában lévő, ám tévhitekkel, félreinformáltsággal és azokból származó szorongásokkal agyonterhelt tömegek „döntenek”, mondván, hogy „a nép szava isten szava!” …Így azoknak a Brexit kapcsán a liberálisokra kaján megjegyzéseket tévőknek sincs igazuk, akik szerint épp a liberális demokratáknak nem illik kritizálniuk „a nép döntését”, hiszen „ez a demokrácia!”. Nos, nem ez a demokrácia – hanem az, amit az előbb leírtam: a kompetencia uralma!

A liberális demokráciát annak idején azért hozták létre – komoly, sok évszázados, az északnyugat-európai népek körében lezajlott társadalmi-társadalomfejlődési folyamatok eredményére, mint előzményre alapozva azt -, hogy a közösség ügyeiben a döntéseket ne néhány arisztokrata hozza meg, hanem a hétköznapokat, a gazdaságot, a technológiákat, az előre tervezést és a következményekkel való kalkulálást „napi gyakorlat” szintjén űző, ezekben jártas polgárok. Ugyanis a leginkább valószínű az, hogy aki a saját életében és a munkájában is az alapos, átgondolt szervezés révén boldogul, az rendelkezik azokkal a kompetenciákkal és azzal a szemléletmóddal is, amely a felelős, átgondolt és sikeres kormányzáshoz szükséges – nem pedig néhány „utánunk az özönvíz!”, „majd fizetnek a parasztok!”-szintű főnemes.

…Ám amikor a választójog kiterjesztése révén azok is beleszólást kaptak a közügyekbe, akik valójában nem is szerezték-szerezhették meg előtte a közügyek mérlegeléséhez szükséges tudást és gondolkodásmódot, akkor el is vált egymástól a hatalom gyakorolhatósága és az ennek alapot adó kompetencia – immár nem az lehetett politikailag „sikeres”, aki birtokolta a jó kormányzáshoz kellő képességeket és tudást, hanem az, aki „szépen ígért” az inkompetens tömegeknek.

Ebből mindaddig nem származott komoly baj, amíg kitartott a konjunktúra, és amíg ennek következtében az volt a széles, inkompetens tömegek napi tapasztalata, hogy „a dolgok jó mederben folynak”. Amíg így volt, addig ők is hittek a liberális demokraták által irányított liberális demokrácia jóságában és hasznosságában – addig nem kezdtek el demagógokat támogatni. Ám amikor  - nem kis részben a technológiai fejlődés következtében – megingott az egzisztenciális biztonságuk, mert ők maguk immár vagy feleslegessé váltak munkaerőként, vagy a saját korlátaik miatt nem tudtak betagozódni a 21. századi tudásalapú társadalomba, akkor rögvest eljött a populisták ideje - azoké, akik „inkompetens veszteseknek” azt ígérték, hogy ha őket, a populistákat választják, akkor „eljön az aranykor”: ismét „jó életet élhetnek” anélkül, hogy ők maguk több kompetenciára tennének szert. E „jólét” megvalósulásának egyik sarkalatos, és a populista politikai erőknél egységesen hirdetett módja kelléke éppen a kompetenciákkal, modern tudással és összefüggés-ismerettel bíró, ennek alapján pedig felelősen dönteni képes liberális demokraták kiakolbólítása lenne – magyarán: attól és akkor lenne „jó”, ha az inkompetensek és a negyedtudású „unortodoxok” kormányoznának, a saját, buta fejük és belátóképtelenségük szerint! Mi sem igazolja e széles tömegek inkompetenciáját, mint az a tény, hogy ezt simán elhiszik! És jönnek a „vegyük vissza az irányítást!” jelszóval – mint írtam, éppen azok, akik éppen a saját inkompetenciáik következtében még a maguk életét sem tudják irányítani… És mivel inkompetensek, ezért hajlamosak hinni abban a marhaságban¹, hogy a „nemzeti keretek” – ha „visszavesszük az irányítást Brüsszeltől” - majd megvédelmezik őket a bajoktól, azaz a teljesítményversenytől – és erre rájátszva veszélyesebbnél veszélyesebb demagógok képesek hatalmat szerezni e szavazói rétegekre támaszkodva…

…A Vona-Simicska szövetség sem a kompetensek hatalomra segítését célozza: ők is a „népi frusztrációkra” alapoznak, erre támaszkodva próbálnak részesedni a hatalomból és a közjavakból. Így a Brexit-sokk hatására a demagógiára még a korábbinál is nagyobb undorral reagáló kompetens választók ezt az „alternatívát” ugyanúgy nem fogják szavazataikkal támogatni, mint ahogy sem a Fidesz-féle, sem az MSZP-féle, sem a DK-féle demagógiát és inkompetenciát nem támogatták és nem támogatják. A Jobbi feletti üvegplafon érintetlen marad.

De ettől a Fidesz és Orbán esetleges megzsarolása által lehet 2018 után még Fidesz-Jobbik koalíció és talán Simicskából is lehet ismét „a legkedvesebb oligarcha”. Magyarországból viszont ez a „szövetség és alku-kombó” biztosan nem fog sikeres, az EU-ba integrálódni képes országot csinálni!

Nem ez a célja…

…Nekünk, kompetens magyar polgároknak pedig nem lehet az a célunk, hogy hagyjuk továbbra is azon a rossz kompromisszumok és a rövidtávú taktikák által kijelölt úton haladni az országot és a magunk életét, amelyen jelenleg és már jó ideje döcög! Mert lám – hogy ismét Britanniát hozzam fel rossz példaként -, ha minden szereplő csak a rövidtávú és önző kis érdekeit követi, rossz kompromisszumok mentén, akkor sorra következnek be olyan dolgok, amelyeket valójában senki sem akart: mert nem érdeke senkinek sem.

Legyen eszünk, erőnk, elszántságunk, kitartásunk és együttműködőkészségünk arra, hogy új, 21. századi útra kormányozzuk az országunkat! Ezt csak mi, kompetensek, egymással szövetkezve és erre időt, energiát, pénzt áldozva tehetjük meg. Különben Huxit lesz, még akkor is, ha ezt valójában még Orbánék és Vonáék sem akarják: mert csak ez, a Huxit következhet az eddig követett rövidtávú taktikázások és rossz kompromisszumok útjából!

…Akkor pedig Magyarországot nem holmi üvegplafonocska, hanem a saját, egyre növekvő tömegű inkompetenciánkból felemelkedni hagyott vasfüggöny fogja Európától és a sikertől elválasztani…

ProgBlog

(Az alábbiakban egy hosszabb, az Európai Unió alapproblémáit és az európaiságunkat fenyegető legnagyobb veszélyt elemző hosszabb tanulmány egyik fejezete olvasható, amely Magyarországgal foglalkozik...)

Mióta elkezdődött a migránshisztéria, azóta a teljes magyar ellenzék megdöbbentő (?) tematizálásképtelenségről tett tanúbizonyságot – ez pedig egyet jelent azzal, hogy bizonyította: nem lenne alkalmas az ország vezetésére! A teljes magyar ellenzék simán belement egy olyan politizálásba, amelynek végső soron nem sok köze van azokhoz a dolgokhoz, amelyek az ország igazi, megoldandó problémái. A magyar politikusok csak politikusok: mert a politikust az államférfitól az különbözteti meg, hogy az utóbbi nem hagyja magát tranziens jelenségek által leterelni a stratégiai célokhoz vezető útról.

Mi veszélyezteti leginkább és alapjaiban Európát, az Európai uniót és általánosságban az euroatlanti kultúrát?

A migránsok?

Ha most valakinek feltesszük ezt a kérdést a bevándorlóellenes kampánytól hangos Magyarországon, akkor nagy rá az esély, hogy az Ázsiából és Afrikából Európába özönlő migránsokat fogják talán a legtöbben említeni – íme, így tesz vakká a populista propaganda.

Ha megnézzük a migránsokkal kapcsolatban a számokat, akkor a helyzet úgy áll, hogy ötszázmillió „ős-európai” lakos áll szemben a potenciálisan is legfeljebb néhány milliónyi „friss migránssal” – hiszen a kibocsátó=elüldöző államokból ennyien érkezhetnek. Ez a nagyjából a teljes európai lakosság mindössze egy százalékát kitevő csoport jelentene „végveszélyt” az európaiságra?

Aligha!

A bevándorlók ekképpen, már csupán csak az össz-európai lakosság számához képest elenyésző számarányukra való tekintettel sem alakíthatják-alakíthatnák át az európai társadalmakat, azok mentalitását és az európai alkotmányos berendezkedést. Hiszen még a legelrugaszkodottabb, a bevándorlók népszaporulati rátájára vonatkozó becslések szerint is évszázadokig eltarthatna, mire „túlszülik” az ős-európaiakat és így alkotmányozó-tematizáló többségbe kerülhetnének. Egy fegyveres lázadást, azaz egy „Európai Iszlám Államot” pedig az európai biztonsági szervek még csírájában elfojtanának, így egy erőszakos kisebbség sem lehetne képes átalakítani az európaiság intézményes és mentalitásbeli fundamentumait.

Ami viszont lehetséges forgatókönyv az európai fundamentumok (azaz a liberális demokrácia, az alkotmányos jogállamiság és a piacgazdaság) átalakítására, az nem más, mint az országonkénti, belső, „ős-európaiakból” álló politikai erők általi erodálás: vagyis az, ami a magyar „illiberális hatalomban” is testet ölt.

Ez az a folyamat, amelynek során az egyes, a mainstream nyugatisággal történeti és/vagy egyéni okokból hadilábon álló periféria-társadalmakban olyan populista-autoriter kormányokat szavaz a nép hatalomba, amelyek aztán leterelik az országot az euroatlantiság útjáról és a keleti autoriter államok-társadalmak familiáris viszonyai szerint rendezik be/át/vissza ezeket a társadalmakat. A jelenség és a hatás szempontjából mindegy, hogy ezek az új hatalmak éppen szélsőbalosok, avagy (szélső-)jobboldali-tekintélyelvűek-e: mivel ezek egyként szemben állnak az euroatlanti eredményeket megalapozó és folyamatosa újratermelő társadalmi stratégiával.

Feltehető a kérdés: miért járhatatlan az illiberális út?

A keleti „illiberális államok” vékonyka elitje legfeljebb bevásárlóturista lehet nyugaton: mivel a nyugati javakra ugyan nagyonis vágynak, ám az azok előállításához szükséges „társadalmi tudással” nem rendelkeznek. Hiszen ne feledjük: egy iPhone, vagy egy Audi előállításához nem csupán technológiai tudás szükséges, hanem az a mentalitás is, amely ezek kigondolásához, majd pedig szervezett, teljes termékpályákban való megtervezéséhez-legyártásához elengedetlenül szükséges! Viszont ez a mentalitás nem korlátozódik csupán a javak előállítására, hanem magától értetődően terjed ki a termelést körülvevő társadalom – és abban a magán- és közélet - dolgaira is.

Ebből pedig követezik az, hogy miért célszerű megmaradnunk az euroatlanti úton?

Nem csak holmi elvi és megszokásbeli okaink vannak az európaiságunkat jelentő társadalmi (valamint gazdasági és hatalmi-politikai) rendszerünk megvédelmezésére, hanem nagyon hétköznapi, gyakorlati okunk is van erre. Ez nem más, mint hogy ezen kívül nem létezik még egy társadalmi rendszer, amely a benne élők többségének hosszabb távon is képes jólétet és biztonságot garantálni.

Hiába beszélnek, ígérnek bármit az euroatlanti (tulajdonképpen és eredetében északnyugat-európai) társadalmi, gazdasági és politikai struktúra kritikusak, akár balról, akár (szélső-)jobbról: e kritikusok és „alternatíva-hirdetők” egyike sem volt képes sohasem egy valóban jobban működő modellt megvalósítani. Hasonlattal élve: hiába hirdeti meg valaki, hogy lehetséges kiváló minőségű, korszerű, tartós és üzemanyag-takarékos autót gyártani gondos, előre kalkuláló tervezés, megfelelő anyagi alapok, magas szintű munkakultúra, hatékony szervezés és munkafolyamatok, valamint komoly és folyamatos minőségfejlesztés- és ellenőrzés nélkül is, mert az eredmény legfeljebb egy Trabant lehet… Hiába mondja azt valaki – akár Orbán, akár a Syriza, akár a Podemos -, hogy lehetséges a gazdasági siker és a társadalmi jólét valódi versenyalapú gazdaság és polgáriság nélkül, az „eredmény” csak egy vékony „udvari oligarcha”-elitből és a társadalom harmadát kitevő szegényekből álló Magyarország-, vagy egy, a stagnálás hosszú és sötét alagútjába épp most behúzó Görögország-szerű képződmény lehet.

A következő időszak magyar közéletében a politikai osztóvonal egyik oldalán azok fognak állni, akik tudják, hogy a mi legnagyobb problémánk az orbáni rendszer és gondolkodásmód, a másikon pedig azok, akik (nyilván valami szubjektív ok, szükséget következtében) hagyják magukat úgy tematizálni, ahogy épp Orbánék akarják – jelen esetben épp a migránshisztivel. De hogy mennyire nem képes ez a migránstéma-erőltetés megmozdítani a magyar társadalom egészséges többségét, azt jól mutatja, hogy bár már hónapok óta keményen nyomja ezt a kormány, a Fidesz támogatottsága mégsem nőtt meg.

Éppen ezért jó apropó ez a „Mi a mi legnagyobb bajunk?”-kérdés arra, hogy egy új, markáns politikai paradigma köztérbe való belépőjéül szolgáljon és ezzel áttematizáljuk a magyar politikát!

ProgBlog

„Valószerűtlen púpot a háton
Valószerűvé tenni kell.
Méghozzá úgy, hogy világnak hátát
Hajlítni kell egy púpig el.

És ha egy gigászi gerinc is hajlik,
Richard-nak púpja nagy mintát követ.
Meggörbedt időben meggörbedt férfi
Legelső divatfi még lehet.

Viszkető háttal bámuljuk őt,
Idők hajlását felismerők,
Mert Richard király a nagy vég előtt
Négy felvonásra divatba jött.”

Cseh Tamás: Dal a ravaszdi Shakespeare Williamról - 1981

„A kivárás jobb katona, mint az elsietés.”¹

Hosszú hónapok óta, több mint fél éve nem jelent meg új írás a Progresszív Blogon – ez azonban nem jelenti azt, hogy felhagytunk volna azzal a több mint fél évtizede felvállalt küldetéssel, amely annak idején létrehozta e blogot. …És nem jelenti azt sem, hogy időközben ne tettük volna a dolgunkat, ne állítottunk volna össze, készítettünk volna elő további közélet anyagokat…

…Azonban jött egy szökőár – amely nem csupán a kis magyar társadalmi állóvizet kavarta fel, hanem az európait is: a migránsok.

Kialakult egy olyan közhangulat, amely (mind Magyarországon, mind Európában) elkezdett valami egészen másról szólni, mint ami igazán fontos lett volna: mintha ez a „migráció-miazma” még az egyébként ép elmékre is rátelepedett volna és felgerjesztett volna bennük önmagukat is meglepő szorongásokat… Szorongó emberrel nem lehet észérvek mentén beszélgetni: ki kell várni, amíg enyhül valamelyest a szorongása – pontosabban: amíg elkezdi megsejteni, hogy az alapvető szorongását nem is az okozza, amire rávetíti azt.

Mára talán megint elég sok magyar kezdi megsejteni, hogy számára nem is a migráció jeleni a legnagyobb, az igazi veszélyt, hanem az, ha tovább halad az ország az „orbáni úton”:

• Nem a migránsok okozzák a magyar gazdaság – és benne a versenyszféra magyar tulajdonú részének – permanens termelékenységi és versenyképességi problémáit. Nem a migránsok miatt harmadannyira hatékony egy magyar „átlagcég”, mint az eu-s átlag.
• Nem a migránsok miatt rohadt le és vált gyakorlatilag mára működésképtelenné az egészségügy.
• Nem a migránsok az okai annak, hogy évről évre gyengül a magyar oktatás színvonala.
• Nem a migránsok miatt szegény immár annyira az ország negyede, hogy a kormány inkább jobbnak látta a Statisztikai Hivatallal megszüntettetni a létminimum-számítást.
• Az a bizonyos kétszázezer (a kormánytagok szerint nem is létező) gyerek sem a migránsok miatt éhezik hétvégéről hétvégére.
• Sehol az országban – de Európában sem – látni milliárdokat lopó migránsokat… Viszont Magyarországon egyre-másra keletkezek a semmiből tekintélyes kormányközeli magánvagyonok.
• Nem migránsok kormányozzák a közpénzeket százmilliárd számra felettébb szokatlan dolgokra költő Magyar Nemzeti Bankot sem.
• Nem a migránsok tartják évek óta távol az országtól a komoly működőtőke-befektetéseket.

…És még lehetne folytatni, hosszasan.

Nyilvánvaló, hogy Magyarországot nem a migránsok kormányozzák, de még csak nem is Brüsszel, vagy Soros György: Magyarországot Orbán Viktor kormányozza, a Fidesz élén… ha valamit változatni akarnak a magyarok a helyzetükön, akkor ezen kell változtatniuk!

…De még mielőtt a tulajdonképpen mondandóba belekezdek, jelzem, hogy szerepelni fognak a szövegben visszautalások: a blogon korábban megjelent írásokra, amelyekben részletesebben is írtunk már az e posztban említendő egyes jelenségekről… Épp ezért úgy érdemes olvasni ezt az írást, hogy ezek a hivatkozások se maradjanak ki!

„Egy darab test, egy darab gerinc, esik az egyik autónkra.”²

Hogyan lesz vége a Fidesz-korszaknak?

Mi-ki robbantja ki őket majd a hatalomból? – efféle kérdések forognak ma sokak, tömegek fejében Magyarországon. Lehet-e 2016 a vég kezdete Orbánnak?

Nos, ha magára Orbánra hallgatnánk, akkor éppenséggel nem: hiszen nemrég, a Fidesz-kongresszuson mondott beszédében megjósolta, hogy „a következő harminc évben is itt leszünk” - mármint, ő és társai, akiket/amit közönségesen csak „Fidesz”-nek neveznek.

A mi Richard királyunk épp a harmadik felvonása közepén jár – és nemrég bejelentkezett a negyedikre is. …De én most nem a mi Richardunkról akarok írni – ezt megtették már sokan a Fidesz-kongresszus óta, ki jól, ki rosszul, ki-ki a maga tudása, tehetsége, érdekei és indulatai szerint. Amiről írni fogok, az nem más, mint hogy mi az, ami még (akár) harminc év múlva is ott lesz Magyarországon, a közéletben és közgondolkodásban – és ami (újra és újra) lehetővé teszi a Fidesz-szerű karriereket. És arról is írok majd, hogy mi nincs meg (még?), ami elvehetné a hatalmat Orbánéktól.

A hit ajándéka

Mindezek előtt nézzük, miért éppen a Fideszé lett az a politikai többség, amely a szemünk előtt épülő-erősödő „örök hatalmat” biztosíthatja neki? Hiszen a rendszerválás idején nem utalt arra semmi sem, hogy épp ez az akkor „néhányszázalékos” párocska tesz szert ekkora és vele szemben ennyire „elnéző”, mellette minden „gazembersége”ellenére is szilárdan kitartó tömegbázisra.

A rendszerváltáskor a politikai hatalmat egy klasszikus magyar nemzeti konzervatív, mérsékelten etnicista párt, az MDF szerezte meg – azonban ez a párt politikai amatőrökből állt, a párt élén a „magánlopástól” irtózó miniszterelnökkel, a párt gazdasági ereje és holdudvara pedig össze sem volt mérhető az éppen a hatalomból leköszönt, politikai hatalmát gazdasági erőforrásokba konvertált MSZ(M)P-vel. Ráadásul ez utóbbi tele volt „profikkal”.

Ugyanakkor a Kádár-korszaknak volt egy, az MSZP-ben igen erősen továbbélő mentális hagyománya: a néptömegek, a szavazóbázis felé nem szabad önzőnek látszani, sem pedig fennhéjázónak. A Kádár-kisember (akiből az MSZP törzsszavazói lettek) a Kádár-szerű „kisember-politikusokat” kedvelte. Továbbá: ez egy egalitáriánus tömeg volt - így ez a saját szavazóbázis mindig érzékeny volt arra, ha a saját politikusaitól tapasztalt önzést, korrupciót, lopást: már a spontán privatizációt is rossz szemmel nézte. Ha a mából nézünk vissza az 1994 és 1998 közötti időkre, akkor a „politikusbűnözés” sokkal kisebb volumenben, sokkal szervezetlenebbül folyt szinte megmaradt a szokásos magyar ügyeskedés szintjén. Olajszőkítés, állami, vagy régi pártingatlanok megszerezgetése jelentették a csúcsokat – de az fel sem merülhetett volna, hogy a szavazóbázis tulajdonképpen egyetértsen azzal, ha a pártja-politikusai a hatalmukkal visszaélve oligarchákká teszik magukat és közvetlen szövetségeseiket. Lényegében az volt e szavazóbázis elvárása a hatalommal és a saját pártjával szemben, hogy „az egész nép” érdekében politizáljon.

A baloldalnak így és ezért nem állt rendelkezésére az az eszköz – egyfajta, a társadalommal kapcsolatos gondolkodásmód -, amely biztosította a jobboldal politikai-hatalmi sikerét. A jobboldalnak ugyanis „hatalmi hagyománya” volt az, hogy megengedhetőnek, sőt, magától értetődőnek tartotta-tarthatta azt, hogy semmiféle közösséget, szolidaritást ne vállaljon a más társadalmi csoportokhoz tartozókkal és hogy ne érezze szükségét a feléjük mutatott politikai felelősségnek. Ez a jobboldali uralmi elit-hagyomány ötvöződött a Fideszben az annak vezetőit jellemző gátlástalan hatalomvággyal.

A jobboldali szavazó nem várt-vár el „általános társadalmi szolidaritást”, mint ahogy nem is csupán azért támogatta-támogatja a saját pártját, hogy az a hatalom birtokában „készpénzzel fizesse ki a támogatását”: amíg a baloldali szavazó nem tolerálja ha a saját pártja vezetői „urizálnak” és elvárja az „egyenlőséget”, addig a („klasszikus”, a magyar etnicista-kontraszelektáló hagyomány szerinti) jobboldali szavazó azt várja el, hogy „ő uralkodjon”. Az ő ország- és világképe domináljon, az ő szellemi és kulturális horizontja legyen a mérce az országban. Persze, az „ingyenpénzt” (értsd: a hatalomtól kontraszelektív módon juttatott javakat, stallumokat) is szereti – ám egészen jól és sokáig elvan úgy is, ha csak „szimbolikusan” az övé az ország.

A baloldalnak ahhoz, hogy egyben tarthassa a szavazóbázisát, mindenkor komoly jóléti intézkedésére volt szüksége. Valahányszor ez megroppant, a baloldali szavazóbázis egy jelentős része el is bizonytalanodott és elpártolt – mint azt láthattuk akár a Bokros-csomag, akár a 2006 őszétől induló megszorítások következményeként.

Ezzel szemben a jobboldal saját szavazóbázisa, mondhatni, nem csupán „materiális” jellegű igényeket támasztott a saját politikai vezetőivel-erejével szemben. A jobboldal törzsszavazói „fent akartak lenni”, azt vártáj és várják el ma is a Fidesztől, hogy tartsa távol a hatalomtól a „másokat” – kommunistákat, szocialistákat, liberálisokat (ami náluk kvázi egyenlő a „zsidókkal”), - és őket a „jó, igazi, keresztény és jobb társaságbeli (értsd: „nem proli”) embereket” tegyék meg és tartsák a társadalom vezető erejének, és persze (hogy úgy mondjam) „a társadalom céljának” is: ez azt jelenti, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül csoportosíttatják át magukhoz a társadalom megtermelt erőforrásait. Ez az a (kontraszelektív) jobboldali hagyomány, amelyről fentebb mint szolidaritás- és felelősségmentes attitűdről írtam…

Ez a Fidesz-siker igazi alapja: annak oka, hogy ma Magyarországnak egy (szlogenjeiben) jobboldali kormánya van, annak ellenére, hogy a rendszerváltáskor a baloldal sokkal-sokkal erősebb gazdasági és szervezeti pozíciókból startolt, nem más az oka, mint ez a „gátlástalanabb” politikai közösségi hagyomány!

Ez hozta és hozza manapság is létre a közjavakat a legkisebb gátlást nélkülöző módon és rendszerszerűen nagy, és az államhatalommal szimbiózisban élő magántőkékké alakító rezsimet, ami a Fidesz-világot jellemi és ami e világ alapvető célja is egyben. A baloldaliak és liberálisok sokkal gátlásosabban loptak – ráadásul a saját szavazóbázisaik is sokkal kevésbé fogadták el ezt és sokkal kevésbé tekintették „a dominancia eszközének”, mint jobboldali versenytársaik. Titokban kellett csinálniuk, ami viszont ellehetetlenítette a rendszerszerűséget és az igazán nagy volument, ráadásul nem is volt ehhez meg az a fajta abszolút hatalmuk, mint 2010 óta a Fidesznek: amelynek birtokában a jogszabályi környezetet, az ellenőrző és az igazságszolgáltatási rendszereket is a maguk számára biztonságosakká alakíthatták volna át.

„Mi lesz itt? - Mi leszünk itt!”³

Ami 2010 óta folyik, azt nevezhetjük az eredeti tőkefelhalmozás második felvonásának: a rendszerváltás első két évtizedében így-úgy megszerzett és gyarapított „Fidesz-tőke” nagyságrendekkel nagyobbá hizlalása az abszolút hatalom birtokában, állami és eu-s források magánvagyonná alakításával.

Ezzel a fajta eredeti tőkefelhalmozással, amely napjainkban folyik, az a probléma, hogy az így újonnan és mesterségesen létrehozott nagytőkés elitnek hiányoznak azok a mentalitásbeli-gondolkodásmódbeli alapjai⁴, amelyekre - ha később rárétegeződne a szaktudás - valódi versenyképesség születhetne. Ez az új gazdasági elit szocializációját és társadalmi stratégiáit tekintve (azaz: céljait és az azok eléréséhez használatos eszközeit, módszereit illetően) gyökeresen különbözik nyugati potenciális versenytársaitól – épp ezért nem találni egyetlen „startupot” sem ebben a brancsban. Márpedig sem a szocializáció, sem a stratégiák nem változnak meg csupán attól, hogy valakinek az államhatalom segítségével „lesz sok pénze”: ugyanaz él tovább a fejében, mint korábban és ugyanazokat a módszereket használja majd céljait elérendő, mint korábban – csak legfeljebb messze nagyobb anyagi erők birtokában.

A hatékonyság és a versenyképesség – vagy akár a startup - a fejekben kezdődik és nem a tőkével: Magyarországon pedig a jelenlegi uralmi elit éppen fordítva ügyködik: tőkésít – és ettől várja aztán a gazdaság megerősödését. (A jobbik esetben – mert lehet, hogy csupán meg akar gazdagodni és ezzel párhuzamosan csupán minden, a megbuktatásához esetlegesen felhasználható erőforrást a maga kezében akar tudni, és eközben magasról tesz arra, hogy ebből az egészből lesz-e, lehet-e valaha is megalapozott gazdasági növekedés és versenyképesség…)

ProgBlog

„Amint látják, igyekszem indiai módon élni. Persze ez ostobaság, hiszen a mi országunkban a britek határozzák meg, hogy éljen egy indiai.”

Gandhi szavai Richard Attenborough Gandhi című filmjéből - 1982

Ti igyekeztek európai uniós középosztálybeliként élni. Persze ez ostobaság: hiszen Magyarországon Orbán határozza meg, hogy hogyan éljen-élhet egy középosztálybeli. Egy nyugati középosztálybeli számára elképzelhetetlen korlátozások vesznek körbe: maffiakormány által működtetett törvényhozás, pitiáner ellenzéki akciócskákat üldöző rendőrség, hatalmi akarattal lesivárosított, gleichschaltolt közoktatás, a polgárok adójából kitömött, hazug, kizárólag kormányzati propagandát nyomó „közmédia”… Még azt is Orbán és stábja szabja meg, hogy mi ellen tiltakozz: a netadóra mondj nemet, vagy a bevándorlók ellen uszító plakátokra…

Régi trükkjük a puha diktatúráknak, hogy azt hazudják: van mód bennük boldogulásra, az előbbre jutásra, ha az ember szorgalmas és csak a munkájára koncentrál. Persze ez a „boldogulás és előbbre jutás” nem a teljesítmények szabad, hanem a helyezkedés és idomulás kötöttpályás versenyében folyik. Ekként pedig ez a fajta társadalmi működés valójában erőforrások meg nem születéséhez vezet, ami viszont a társadalom szintjén kevesebb GDP-t, az egyén zsebében pedig kevesebb pénzt jelent.

És persze van egy másik, szintén mindegyikükre jellemző hazugságuk is a puha diktatúráknak: az, hogy rajtam, a hatalmon kívül és velem szemben állva úgysem juthatsz-juthattok semmire, mert kirúglak, ellehetetlenítelek, rád küldöm az adóhatóságot, a gyerekedet nem veszem fel suliba, mert te eleve kicsi és persze bármikor pótolható¹ is vagy - én meg, a hatalom, mindenre képes vagyok.

A szüleid és nagyszüleid körében felcseperedve került beléd a hajlam arra, hogy elhidd a puha diktatúra két hazugságát: az egész neveltetésed és az összes minta, amit életedben láttál, csak arra tesz téged alkalmassá, hogy úgy érezd, nincs is más választásod, mint belemenni e két hazugság által „felkínált”, egész életedre kiható és egész sorsodat elbaszó „perspektívába”. Nem tanultál, nem láttál sohasem működni magad körül olyan mintákat és életstratégiákat, amelyek a társaiddal közösen, egymásban megbízva mutattak-adtak volna módszert arra, hogy a hosszú távú érdeked és a perspektíva nem a napról napra való önkizsákmányoló kollaborálás, élethosszig, hanem a társaiddal a közös érdekek alapján való együttes érdekérvényesítés.

…Már ez a kettős hazugság működtette-tartotta meg a hatalomban a Kádár-rendszert is: nézd csak meg a nagyszüleid és a szüleid életét! Güriztek a panellakásért-kockaházért, a Trabiért-Ladáért, a hobbitelekért, esetleg a háromévenkénti világútlevél és valutakeret „kiérdemléséért” – és mire vitték valójában? Meg akarod ismételni az életüket, te hülye?!

Egy utat ismersz, ha már nyilvánvaló számodra, hogy a diktatúrád hazudik neked: a kivándorlás. Most lehet: az EU-ban van az ország, mert egyelőre ez kifizetődik Orbánénak. Nem érted van az ország az EU-ban, hanem értük – te itt csak ügyeskedő, a rést kihasználó potyautas lehetsz, aki lelép. Ám ez a lehetőség, a kivándorlás korántsem reális lehetőség mindeninek, még a középosztályból sem! Nem minden középosztálybeli rendelkezik piacképes tudással. Nem minden középosztálybelinek van nyelvtudása – vagy (akár éppen az önkizsákmányoló napi munka miatt) lehetősége/maradék energiája arra, hogy ezt megszerezze. Minden reális számítás szerint még körülbelül két-háromszázezer középosztálybelinek van valamekkora esélye a külföldi munkavállalásra – a többiek a magyar puha diktatúrában fognak megrohadni! Persze, hitegetheted magad azzal, hogy te benne vagy, benne leszel ebben a két-háromszázezerben – de mi lesz, ha mégsem? Akkor élethosszig marad a sehová sem vezető önkizsákmányolás és a lapítás – és országos szinten a leszakadás a vágyott nyugattól: élhetőségben, jövedelemben, egészségügyi szolgáltatásokban, mindenben!

Ezt akarod? Mert ha akarod, ha nem, ez vár rád, ha nem lépsz túl a puha diktatúra kettős hazugságán!

…Amíg az elvileg a rendszer ellen fellépők napi 10-14 órát dolgoznak abban a hitben, hogy ez az érdekük, mert elhiszik a puha diktatúra kollaborálásra és idomulásra késztető fenti két hazugságát, addig objektív okok miatt nem jöhet létre a rendszert leváltani képes, hatékony ellenzék. Amíg az van, hogy amikor neked éppen lenne egy órád arra, hogy ellenzéket építs, de azok, akik elvileg éppen ezt akarják veled együtt, éppen mással vannak elfoglalva, addig a maradnak hatalmon a 7/24-ben egyetlen foglalatosságot űzők: azok, akinek a munkájuk a saját hatalmuk. Amíg te nem érsz rá éppen, mert éppen sürgős munkád van, vagy ha te véletlenül éppen ráérsz, akkor a társaid éppen gyerekzsúron vannak az oviban, vagy éppen akkor van nekik sürgős munkájuk, addig, bizony, maradnak Orbánék és marad a téged a nyugati kollégáidtól reménytelenül leszakadva tartó puha diktatúra. Senki sem képzelheti komolyan azt, hogy ezekből az örökké összeegyeztethetetlen időpontokban felbukkanó magányos szabad órácskákból épül majd fel a rendszerbuktató politikai szervezet!

A nagyapáddal elhitette Horthy, hogy egyedül van és ne ugráljon, csak húzza az igát és tartsa a pofáját. Részletek erről Illyés Gyulánál és József Attilánál… Apáddal elhitette/elfogadtatta Kádár is ugyanezt. Most épp veled akarja ezt a hagyományt továbbfolytattatni Orbán – és már javában nevelik erre a hoffmannizált suliban a fiadat is! Még egyszer leírom ide neked: ugyanabból a viselkedés- és gondolkodásmódból csak ugyanaz az élet következhet! Ha mást, élhetőt, nyugatiast, perspektivikust akarsz, akkor most lépj ki a mókuskerekedből – mert abban csak megdöglesz, miközben újra és újratermeled az orbáni, majd ki tudja, kiről elnevezendő puha diktatúrát!

…Mert Orbán és társai csak miattad-miattatok vannak-lehetnek még hatalmon: mert nap mint nap élitek a puha diktatúrák kettős hazugságát és képtelenek vagytok elhinni azt, hogy nem ez a ti érdeketek, bármit is súgjanak nektek a szülőktől-nagyszülőktől kapott minták. Amíg ezt az egyszerű és nyilvánvaló igazságot nem látjátok be és nem érzitek át, addig nincs kijárat az aktuális egyéni és össztársadalmi szarból!

¹ Hogy ez a pótolhatóság mekkora hazugság, ahhoz elég belegondolni a magyar egészségügy helyzetébe, ahol nem pótolhatók a nyugatra távozott orvosok, ápolók. De egy felpörgő gazdaság esetén azonnal kibukna a nyugaton immár százezres tömegben dolgozó jó szakmunkások, mérnökök pótolhatatlansága is.

ProgBlog

„A félművelt teológus: színtiszta eretnek.”

Szalkay Balázs ferences szerzetes - 1438

1. Miről szól a vita?

ProgBlog

- Vigyázz! Géza őrzi a törvényt.

- Persze hogy őrzi. Ha nem őrzi, nem tudja sem a terveinek megfelelően felhasználni, se kijátszani.

Bönge, a gyászmagyar és Gyula párbeszéde Szabó Magda Az a szép, fényes nap c. drámájából - 1976

1. „Ocsmányság, amit kérsz, vagy csak törvénytelen?”¹

Mi a teendő abban az esetben, ha a majdnem kétharmados kormánypárt ifjúsági szervezetének vezetői nyilvánosan jelentik be, hogy törvénysértő adatbázis létrehozását határozták el, továbbá felszólítanak mindenkit arra, hogy szállítson adatokat e törvényérő adatbázishoz?

…Merthogy ezt tette ma a Fidelitas két vezetője, Böröcz László elnök és Koncz Zsófia országos alelnök: sajtótájékoztatón jelentették be, hogy (idézem) „a Fidesz ifjúsági szervezete ’’provokátorfigyelő’’ csapatot alakít”, és ezért arra kérnek mindenkit, hogy aki „provokátorokat” ismer fel, küldje el nevüket, képüket, ők pedig közzéteszik „tudásbővítő, ismeretterjesztő szolgáltatásként”.²

Az egy dolog, hogy 2002-től kezdődően éppen Fidesz-szimpatizánsok rendszerszerűen üzemeltetett módszere volt az, hogy a baloldali és a liberális (de sosem a szélsőjobboldali!) pártok, szervezetek tömegrendezvényein egységes módszertan alapján működő és nagy létszámú zavarókommandókként jelentek meg – így joggal nevezhető ocsmányságnak a két szép Fidesz-gyerek bejelentése: olyasvalamiért fenyegetni másokat, amit az ő bandájuk évtizedes távlatokban csinált. Ám nem „csak” ocsmányság, hanem bőven törvénytelen is: egyszerre ütközik az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvénnyel (2011. évi CXII. törvény) és a Polgári Törvénykönnyel. Ráadásul mindkét törvény a Fidesz saját jogalkotása: az első 2011-es, a második 2013-as keltezésű.

Miként is viszonyul a Fidelitas terve e két törvényhez?

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény kimondja, hogy az olyan személyes adatokat, mint a név, az arckép, vagy az egyes állampolgár politikai meggyőződése, különös védelem illeti meg. Az ilyen és ezzel kapcsolatos adatok megszerzése, gyűjtése, tárolása és feldolgozása vagy egyértelműen tilos, vagy kizárólag előzetes és önkéntes, írásbeli beleegyezés megléte esetén lehetséges. Ám semmiképpen sem szabad ilyen adatokat gyűjteni, tárolni, kezelni, illetve ilyen adatok gyűjtésére (azaz: törvénysértésre) másokat felbujtani arra való hivatkozással, hogy egy párt érdekeit „közérdeknek” nevezi két, e pártból élő hülyegyerek a kamerák előtt. Ettől még egyáltalán nem lesz „joga mindenkinek tudni” az érintett személyek nevét, avagy éppen egy, a pártszervezet által üzemeltetett és nyilvánosan hozzáférhető adatbázisba az arcképeiket feltölteni.

Ez nem „tudásbővítő, ismeretterjesztő szolgáltatás”, hanem sima törvénysértés!

..Mert mit is ír erről a másik említett törvény, azaz a Polgári, annak is a személyiségi jogokkal foglalkozó harmadik része? E részben a 2:44 § ugyan úgy szól, hogy „a közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja”, ám az teljesen egyértelmű, hogy egy tüntetésen jelenlévő és ott véleményét nyilvánító állampolgár nem közszereplő. Ekként pedig nem jelenti a különleges [személyes] adatok védelmére vonatkozó, a már említett 2011. évi CXII. törvényben szereplő kötelezettségek alóli felmentésként a Ptk. 2:48 §-ának azon kitétel sem, hogy „Nincs szükség az érintett hozzájárulására a felvétel elkészítéséhez és az elkészített felvétel felhasználásához tömegfelvétel és nyilvános közéleti szereplésről készült felvétel esetén.” Ugyanis ez a kitétel két dologra vonatkozik:

• az adott rendezvényről szóló sajtótudósítások képi és videoanyagaira, amelyek a rendezvényről általában adnak tájékoztatást – de azt nem teszik lehetővé, hogy az így készült felvételekből az egyes állampolgárokra lebontott adatbázist lehessen érinteni,
• az adott rendezvényen megjelenő-fellépő közszereplő ténykedéséről, véleményéről szóló tudósításokra (azt pedig már megállapítottuk, hogy a rendezvényen megjelenő egyszerű állampolgár nem közszereplő).

Ezek szerint nincs törvényes mód és alap arra, hogy a Fidelitas-vezetők terveiben szereplő adatokat be lehessen szerezni és azokról akár belső használatú, akár nyilvános adatbázist lehessen készíteni.

2. „Mit érdemel az a bűnös…?”

Fentebb azt írtam, hogy ez „sima törvénysértés” lenne – ám a felsorolt kettőn kívül van még egy, szintén a Fidesz-kormány alatt, 2012-ben elfogadott törvény, amely vonatkozik az esetre: ez pedig a Büntető Törvénykönyv. Ennek XXI. fejezete foglalkozik az emberi méltóság és egyes alapvető jogok elleni bűncselekményekkel, azon belül is a személyes adattal való visszaéléssel. A törvény így fogalmaz:

"219. § (1) Aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével haszonszerzési célból vagy jelentős érdeksérelmet okozva

a.       jogosulatlanul vagy a céltól eltérően személyes adatot kezel, vagy

b.      az adatok biztonságát szolgáló intézkedést elmulasztja,

vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő az is, aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével az érintett tájékoztatására vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget, és ezzel más vagy mások érdekeit jelentősen sérti.

(3) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a személyes adattal visszaélést különleges adatra követik el."

A Fidelitas tervezetében minden egyes itt leírt szó megvalósul!

…Egy, a Fidelitashoz a megszólalásig hasonlatos szellemiségű és célú ifjúsági szervezet, a KISZ jelmondata szólt úgy egykor, hogy „Hűség a néphez, hűség a párthoz!”. Mint tudjuk, a valóságban a KISZ akkor is csak az utóbbihoz volt hű. Most a Fidelitas szlogenje ez lehetne: „Hűség a párthoz - a népet és a törvényt meg leszarjuk!”

„A képet leakasztják, a modellt pedig fel.”³

A Fidelitas – és rajta keresztül a magbiztosságában megroggyant és baromira hatalomféltő Fidesz-vezérkar – szándéka egyértelmű: megfélemlítés. Ezt pedig ritka ocsmány dolog „tudásbővítésként” vagy „ismeretterjesztésként” feltüntetni próbálni – hacsak nem úgy érti a két kedves fiatal, hogy „Tudjátok meg: azt csinálunk veletek, amit csak akarunk, akár a törvények megszegésével is – és mindezt büntetlenül tehetjük!”

…Itt az ideje válaszolni is a poszt elején feltett a kérdésre: hogy mi a teendő egy ilyen esetben? Jogállamban az lenne a sztereotip válasz, hogy „jelentsük fel őket!” – igaz, jogállamban talán erre nem is lenne szükség, hiszen a hatóságok maguk járnának el az efféle ügyekben. Ezt azonban a mai magyar viszonyok között aligha remélhetjük, mint ahogy abban sem bízhatunk, hogy a bűnüldöző szervek teszik a dolgukat.

törökgáborelemez

A politikai elemzés halott. Megölték. Megöltük. S még az sem biztos, hogy sajnálni kell ezért. 

Az első érdem a pártoké. Ahogy egy nagyon fontos politikus nem is olyan régen egy háttérbeszélgetésen mondta: „igen, mi csináltuk, beküldtük az embereinket, akiknek a nevét sem mindig tudom, de a feladatot szépen elvégezték”. Ennél pontosabban magam sem mesélhetném el. A lényeg: nem bízták, nem bízzák a véletlenre. Ha igaz, hogy a nyilvánosságban minden kimondott szónak jelentősége van, márpedig igaz, akkor a pártok a saját szempontjukból ésszerűen jártak el. Megszületett a „szóvivői elemzés”, ami valójában nem más, mint - a kommunikációs tervezés során - a nyilvános értelmezés bevitele a kapukon belülre. Az elemzők készen kapott politikai panelekből építkeznek, az igazán hatékony esetben előre ismerik magát az eseményt is, amelyről majd véleményt mondanak, s amikor beszélnek, kizárólag a politikai szereplő érdekében teszik. Látszólag elemzők, valójában termékmenedzserek. Esetleg – ahogy GFG mondja - katonák. Övék a jelen és persze a jövő, sokáig itt lesznek velünk.

A második érdem az értékmentességé. Ami még a pártos elemzés light változatára válaszul született meg, de valójában tévút. Közel másfél évtizeden keresztül magam is abban hittem, hogy a nyilvánosság számára haszonnal jár, ha nem csupán politikailag motivált mondatokat kap, hanem lehetősége van arra is, hogy – politikai véleményétől függetlenül – segítséget kapjon a játék értelmezéséhez. A nyilvánosság azonban nem erre vágyik. A média különösen nem, hiszen az maga is pártos, és ezért csak a pártos értelmezéseket szereti, csak azokat tudja sikeresen dekódolni. De az embereknek sem ez kell. A többség saját véleményének megerősítésére vágyik, az értékmentes, politikai állításoktól tartózkodó mondatokkal nem tud mit kezdeni. Az értékmentességre törekvés ráadásul az esetek egy jelentős részében kiüresedéshez, semmitmondáshoz vezet. Ha megállunk a politika szempontjából lényeges kérdések megválaszolása előtt, a mondandónk – a nyilvánosság előtt - üres és értelmetlen lesz. Bár a megismerés minden esetben egyrészekből és másrészekből áll, a közönség elé vitt árnyaltság jobb esetben a politikai mezőn tétován bolyongó idegennek, rosszabb esetben rejtőzködő ellenségnek láttat.

A harmadik érdem a tudatlanságé. Egészen pontosan a politikai tudás hiányáé. Aki tudja, csinálja, aki nem, elemzi – mondják nekem gyakran. Ha ez így nem is igaz, hiszen aki csinálja, gyakran az sem tudja, de az kétségtelen, hogy a politikát nem lehet az íróasztal mellett művelni. Sok probléma csúszik itt egybe: az információk hiánya, a tapasztalatok hiánya és a politikai felelősség hiánya. Ha elfogadjuk, hogy a nyilvánosság ítélkezést vár, hogy az elemzői viták a politikusi viták reprodukciói, akkor látnunk kell: olyan elemzőktől várunk megalapozott, már-már tudományos döntést a helyes és helytelen politikákról, akik maguk a hivatásos politikusoknál sokkal kevesebbet tudnak a konkrét döntési alternatívákról és magáról a politikai gyakorlatról, ugyanakkor az ítélkező mondataik egyáltalán nem méretődnek meg, nem társul hozzájuk semmilyen politikai felelősség. Az ilyen elemzés így nem lehet más, mint szakvéleménynek hazudott értelmiségi okoskodás.

A termékmenedzser szerep kétségtelenül hasznos – elsősorban a termék gyártójának, de akár a célcsoportnak is. A fogyasztók imádják, a riválisok gyűlölik. Ugyanakkor itt szó sincs elemzésről, ez a meggyőzés világa.

A politikai mezőn látszólag tétován bolyongó idegen fontos dolgokat figyelhet meg, de miután maga nem akar részt venni a harcban, a lényeg szempontjából érdektelen lesz a mondanivalója. Legfeljebb majd eltalálja egy eltévedt golyó.

Az értelmiségi okoskodás jó dolog, a nyilvános művelése azonban sok kérdést vet fel. A „kire kell szavazni?” kérdésére adott válasz ugyanis – bárkitől is jön - nem szakvélemény, hanem csak egy vélemény.

S hogy mit jelent mindez? Vége a politikai elemzésnek? Nem, dehogy. Ami a nyilvánosságban halott, valójában él és virul. Valódi politikai elemzésre mindig szükség lesz. Kell a politikai szereplőnek, mielőtt döntéseket hoz. Ha van esze, ilyenkor nem a termékmenedzsert kérdezi, vagy a termékmenedzsertől nem termékmenedzselést kér. Kell azoknak a vezetőknek is, akik érintettjei lehetnek a politikai döntéseknek, és nem félelmeik vagy reményeik megerősítésére, megcáfolására vágynak, hanem szaktudásra. S persze kell a tudományos megismerésnek is, egy szűk olvasóközönségnek, akik beszélik ezt a nyelvet és értik a célt.

Magam tehát művelni fogom a jövőben is. Aztán majd kiderül, hogy hogyan használom.

ProgBlog

„Az erőszak bűvöletében

mint bánja sor törvényhozó,

hogy mint pusztul el szép fajunk!”

(József Attila: Hazám – 1937 május)

A muszkavezető kifejezés még 1849-ből ered, amikor az orosz cár seregei verték le osztrák kérésre a magyar szabadságharcot. Akkor nevezték muszkavezetőknek azokat a magyarokat, akik szolgálataikat ajánlották fel a betörő oroszoknak, a magyar honvédség ellenében. Ezt követően hosszú évtizedekig nem létezett ennél dehonesztálóbb jelző a magyar nyelvben. Akire ezt mondták, arról tudni lehetett, hogy hazája érdekeinek leghitványabb elárulója az illető…

Tegnap óta Orbán Viktor és a Fidesz minden tagja muszkavezető lett – ráadásul nem „csupán” magyar, hanem európai uniós tekintetben is. Képesek voltak fogadni azt a Putyint, aki:

• azután, hogy a saját országát oligarcha maffiózók kezére juttatta,
• eközben magának kiszakítva a világ egyik legnagyobb magánvagyonát¹,
• nem csak hogy letaszította a hazáját a demokratizálódás útjáról
• és elzárta népét a szabadságtól,
• fogta magát és Hitler óta először követett el Európában szuverén ország ellen területszerző agressziót,
• elpusztítva ezzel eddig ötvenezer² ember.

De ez még semmi: Orbánnak tegnap egyetlen ellenkező szava sem volt Putyinhoz, amikor az egy mozdulattal kirúgta Orbán alól politikai létének alapját, megkoszorúzván az 1956-ot „ellenforradalomnak” hirdető szovjet emlékművet.

Jól értsük meg: annak az Orbán Viktornak nem volt ez ellen szava sem, akit az egész világ úgy és akkor ismert meg, amikor 1989-ben ennek az „ellenforradalomnak” a hőseit magasztalta!

…Vajon miért nem volt egyetlen szava sem?

Nem tudom, mit szólt volna Orbán, ha Putyin előtt egy héttel Merkel a budakeszi német temetőben állíttat fel és koszorúz meg a magyarországi harcokban elesett német katonákat dicsőítő emlékoszlopot, a következő felirattal:

„A Német Birodalom

és a nyilasuralom ellen

támadó bolsevizmussal vívott

1944-45-ös harcokban

hősi halált halt

német harcosok dicső

emlékének megőrzésére

emeltük örök hálánk jeléül.

Az Audi Hungaria Motor Kft.

és

a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

dolgozói”³

Képtelenség? Hát persze, hiszen sem az Audi, sem a Mercedes vezetőinek-dolgozóinak fejében nem fordulna meg egy ilyen agyrém és Merkelnek sem lenne esze ágában sem agresszorok emlékművét koszorúzgatni. Azért viszont már nem tenném tűzbe a kezem, hogy ha egy ilyen emlékműtől-koszorúzástól Orbán és köre egy zsíros német beruházást és az abból nekik jutó busás hasznot remélne, mint az orosztoktól-Pakstól, akkor nem találnának-e ki valami „Habony-formulát” a dolog kimagyarázására.

…De mi is a valódi következménye – és: veszélye! – annak, ha a magyar hivatalosság hallgat ennek az ügyben?

Az 1989-es fordulattal létrejött magyar politikai berendezkedés legitimitását kezdettől arra alapozta, hogy 1956-ban forradalom és szabadságharc volt, nem pedig egy legitim rendszer ellenei retrográd és népellenes ellenforradalom. Ha most ezt egy nagyhatalom vezetője által egy szó nélkül hagyjuk felülírni, az azt jelenti, hogy annak a rendszernek a történelmi alapját kérdőjelezzük meg, amelyben élünk, amelynek Orbán miniszterelnök az egyik emblematikus figurája és jelenlegi megválasztott vezetője. Orbán azzal, hogy nem tiltakozott az 1956-ot leellenforradalmazó emlékmű megkoszorúzása ellen, valójában a saját hatalma és rendszere legitimitását⁴ kérdőjelezte meg!

Itt most ne menjünk bele abba, hogy valójában „mi is volt 1956?”. Ne menjünk bele abba se, hogy az 1989-es rendszerváltás miféle bel- és külföldi előzményekkel-okokkal bírt – és hogy ezeknek volt-e bármiféle tényleges ok-okozati közük az 1956-ban történtekhez. Ne firtassuk azt se, hogy ebben a rendszerváltozásban miféle szerepe volt Orbánnak, illetve az azóta eltelt negyedszázadban milyen politikai pályát írt le. Itt most csupán a mai politikai rendszer alapjának hirdetett eseményről érvényes társadalmi-politikai konszenzus érvényességét megkérdőjelező magyar hivatalos hallgatásról van szó, továbbá arról, hogy ennek a hallgatásnak mi a szükségszerű és logikus hatása e rendszer legitimitásbeli megalapozottságára.

Ha szó nélkül hagyja a magyar hivatalosság azt, hogy az Oroszországot, az orosz hivatalosságot és hatalmat megtestesítő Putyin megkérdőjelezze 1956 forradalom és szabadságharc mivoltán és ehelyett azt ellenforradalommá minősítse át, akkor ezzel a magyar hivatalosság megengedi és elképzelhetőnek fogadja el azt, hogy ’56 valóban nem az volt, aminek 25 éve a magyar politikai konszenzus alapjaként tartjuk. Ha lehet, hogy ’56 szovjetek általi leverése mégsem volt illegitim agresszió, akkor ezek alapján lehetséges, hogy legitimnek ismeri el a magyar hivatalosság azt, ha egy a saját népe előtt a legitimitását elveszített, antidemokratikus rezsim egy antidemokratikus nagyhatalomhoz fordul a saját uralma megvédéséért, elárulva ezzel a saját népének érdekeit, jogát a szabadsághoz és elárulva a demokráciát is. Ha mindez lehet igaz - azáltal, hogy Orbánék nem tiltakoztak a tegnapi koszorúzás ellen -, akkor immár nem feltétlenül igaz az, hogy ez egy szabad ország, ahol a történelmi események pozitív vagy negatív minősítésének alapja a népérdek és a szabadság- és demokráciaelvűség. Ha viszont mindez nem feltétlenül igaz, akkor többé már semmi sem igaz:

• nem igaz az, hogy ez egy, a népfelségen alapuló demokrácia,
• nem igaz, hogy a legitim kormányzás alapja a népszuverenitás,
• nem igaz az sem, hogy a hatalom nem terelheti az országot a nép érdekeivel ellentétes, antidemokratikus nagyhatalom érdekszférájába.

…Minek ágyaz meg mindez? Ezek szerint Orbánék fejében lehetséges forgatókönyvként szerepel az az eshetőség, hogy ha a hatalmukat veszélyben érzik, akkor (akár képletesen, hatalmi érdekszféra-átrendezésként, akár szó szerint) „behívják az oroszokat”?

Erre csak József Attilát tudom idézni, a posztomat felvezető verséből: „Fel kéne szabadulni már” – ki tudja, hányadszor?

törökgáborelemez

Orbán Viktor természetesen nem újfasiszta és nem is diktátor. Az elkötelezett antikommunista, konzervatív és korábban a magyar jobboldallal kifejezetten jó viszonyt ápoló republikánus amerikai szenátor mégis ezt gondolja. S amit mond, az legfeljebb árnyalatokban, jelzőkben tér el attól, amit az amerikai demokraták vagy a magyar miniszterelnök európai kritikusai mondanak. Egy ideje már nem csupán balról.

törökgáborelemez

Simicska Lajos a héten bombát robbantott: bejelentette, hogy talán indul Navracsics Tibor megüresedett parlamenti mandátumáért. S akkor mi van? Szerintem minőségileg új helyzet van. Simicska Lajos olyanra lehet képes, amire az ellenzék vezetői közül ma senki, s amiről egyelőre a fideszes trónkövetelők sem álmodhatnak. 2010 óta Simicska Lajos az első magyar ember, aki valóban veszélyt jelent Orbán Viktor hatalmára. Nem azért, amit mondott, nem azért, mert igazán jó esélye lenne Veszprémben nyerni. Hanem azért, amire - ha tényleg akarja - képes lehet.

törökgáborelemez

Én igazán megértő szoktam lenni a magyar politika népszórakoztatásra kitalált dolgaival. Nem a legszebb dolog hülyíteni a választót, de többé-kevésbé a világ minden részén alkalmaznak ilyen fogásokat. Nagy kárt nem is okoz, egészen addig, amíg maguk a politikusok nem hiszik el saját hazugságaikat, illetve, ameddig azok, akiknek a véleménye, a döntése lényeges, nem gondolják azt, hogy a politikusok komolyan mondják, amit mondanak.

törökgáborelemez

Nagy bajban van az Orbán-kormány. Volt már máskor is, de ez most más. Nem fog belebukni, most biztosan nem. De nem is ez a tét: ha nem veszi észre az útelágazódást, vagy csak rossz utat választ, később már másnak, egyértelmű fordulópontnak fogjuk látni mindazt, ami most, ezekben a napokban történik.